ARCHÍVUM / játék

KIT NEM KAPOTT EL A MARIO-LÁZ?

Gyermekkorunk – a nyolcvanas és kilencvenes évekről beszélünk – játékai közé óvatosan kúszott be a modern technika. A hagyományos játékok mellett kezdtek megjelenni a technika adta játékok is.

MATRJOSKA, A SZÉTSZEDHETŐ, EGYMÁSBA RAKHATÓ BABA

A szocialista időkben nem volt akkora választék játékok terén, mint ami most van, éppen ezért az apróságoknak is sokkal jobban örültek a 80-as évek gyermekei.

KICSI, DE JELENTŐS TÁRGY

Vannak tárgyak, amelyekre azért csodálkozunk rá, mert olyan hatalmasok. Mások kisebbek, de mégis korszakalkotónak tűnik jelenlétük akár még a napjainkig is.

VACKOR MESÉI MA IS MEGÁLLJÁK A HELYÜKET

Ha a nyolcvanas években voltál gyermek, vagy akkor voltak kicsik a gyermekeid, akkor valószínűleg sok mesére emlékszel azokból az időkből.

ALIG TUDTAK VALAMIT, DE AZT NAGYON

Gyermekkorunk játékai nagyon eltérők voltak a mostaniaktól, habár most is vannak olyanok, amelyek csak látszólag szépek, de majdcsak használhatatlanok.

SZÍNES, ILLATOS, DE FUNKCIÓJA BETÖLTETLEN

Az iskola mindig is a tanárok, de a gyerekek „munkahelye” volt. Ez ma sincs másképp. A tanulás a gyermekek kötelessége, amelynek kereteit az iskola adja meg.