ARCHÍVUM

RETRO OTTHON

Egy falvédő, egy régről megmaradt bútordarab, egy éjjeli lámpa, bármi emlékeztethet a 80-as évekre.

TÚLZÁSOK KORA

Lehet, hogy gyermekként élted meg a 80-as éveket, de visszatekintve arra a korra, mennyivel másabb volt minden.

POMÁDÉ

A Grease című film talán a legtöbbek számára ismerős lehet, de magyar címváltozata, a Pomádé is ismerősen csenghet.

ÚTTÖRŐ, EGY FOGALOM

„Mint a mókus fenn a fán, az úttörő oly vidám, ajkáról ki sem fogy a nóta.” Fennhangon énekelték a 70-80-as évek gyermekei ezeket a sorokat.

PALACKOZOTT VÍZ HELYETT KÖZTÉRI NYOMÓSKÚT

Régen más volt minden. Még gyereknek lenni is. Nem fertőtlenítettek mindent se előttünk, se utánunk, mégis túléltük és legtöbben nem is voltunk betegek.

A BŐR ŐRE

Jóval szélesebb az a választék a szépségipari termékek között, amelyből a mai kor hölgyei válogathatnak, de a 70-80-as években is tudták magukat a nők ápolni, szépíteni, fiatalítani.