Talán nem annyira meglepő, hogy a legtöbb példány a múlt januárban meghalt David Bowie utolsó lemezéből, a búcsúlevéllel is felérő Blackstarból fogyott, amely jócskán ráduplázott a korábbi győztesre, Adele 25 című albumára. Tavaly a tízes toplistára olyanok kerültek még, mint Amy Winehouse, Radiohead, Prince és a Nirvana is.

Utoljára 1991-ben volt ilyen magas a lemezeladások száma, azóta viszont elképesztő mélyrepülésbe kezdett, és tíz éve már úgy tűnt, a bakelit is a kazetta és a zuhanó eladásokat produkáló CD sorsára jut.Az elmúlt években azonban a vinyl kezd magára találni, és nem csak Angliában.

A trend még Magyarországon is érzékelhető: míg 2011-ben pusztán 397 darab lemezt vásároltak, 2015-ben már több mint 34 ezer fogyott a MAHASZ éves statisztikái szerint. A zeneipar legdinamikusabban növekvő részét persze a streamingszolgáltatások jelentik. Nagy-Britanniában például 45 milliárdra becsülik a 2016-os dalmeghallgatások számát úgy, hogy ebben a YouTube adatai még nincsenek is benne.

(unikornis.hu)