Idén 13 múzeum települt ki a fesztiválra - számolt be róla Ónody Ágnes a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum (PAM).

Kiemelte a kArton karikatúra és képregény múzeum programját, amely a galéria nemzetközi projektjéhez kapcsolódóan workshopokat is szervez. A projekt keretében hozta létre a galéria a V4Fanzine multikulturális kiadványt, amelyben a négy visegrádi országból felkért alkotók egymás kultúrájának, országának jellegzetességeit örökítették meg saját szűrőjükön keresztül. A múzeum közösségi falfestést is szervez az érdeklődőknek a Szigeten.

A PAM sátrában a látogatók különleges időutazáson keresztül ismerhetik meg, hogyan zajlott korábban a határok ellenőrzése - mondta Ónody Ágnes.

A sártat, ahol 1980-as évekbeli, retró vámhivatal enteriőrt rendeztek be korhű asztallal, különféle irodai eszközökkel, piros telefonnal és bélyegző-állvánnyal, Takács Tamás muzeológus mutatta be az MTI-nek. A sátor előtt egy korabeli sorompó látható, és kiállítottak egy eredeti, még az NDK-ban gyártott motorkerékpárt ki is, amelyre fel lehet ülni és fotózni is lehet, de a látogatók pénzügyőr egyenruhákat is felpróbálhatnak. Egy kultúrtörténeti teszten a tudásukat tehetik próbára, a helyes válaszadók pedig ajándékokat is kapnak - ismertette a muzeológus.

Ónody Ágnes hozzátette: a középkori magyar királyság hadtörténetét, a korabeli lovagi tornákat,  fegyver-és páncélmásolatokat mutat be a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Az Iparművészeti Múzeum a nyers motívumokkal díszített eredeti afgán szőnyegek kiállítása mellett textilékszer-és szőnyegkészítésre invitálja a látogatókat.

Az Aquincumi Múzeum sátra az ókori Római birodalom sokszínűségét mutatja be Aquincum városának példáján keresztül. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ optikai játékkal, a Mai Manó Ház pedig pólókészítéssel várja a látogatókat - sorolta a programok között a PAM munkatársa.

mti/szodasszifon.hu/freeimages.com