Sosem fogom elfelejteni, amikor anyukám arról mesélt, hogy legnagyobb kincse egy baba volt. Egy olyan baba, amit az édesanyja a saját kezeivel készített. A mezőgazdasági munkát végző szülők pénze kimért volt, babára nem volt pénz, ezért abból alkottak olykor, ami elérhető és ingyen volt. A kukorica is pontosan ez.
Amikor már a sok-sok játék között is unatkozó kislányomnak meséltem el, hogy anyukám legnagyobb kincse egy csuhébaba volt, látszott a kis arcán a megdöbbenés, és érzékenységét kimutatva könnyek gördültek le az arcán. Elszégyellte magát amiatt, hogy a drága és sok játéka között is képes unatkozni, a nagymamája pedig egy kukoricalevelekből fonott figurával is megelégedett.
Más kort élünk, és szerencsére azt is megengedhetjük maguknak, hogy csuhé- vagy csutakababa helyett más játékokat vásároljunk gyerkőceinknek. Mindenesetre érdemes elmondani neki azt is, hogy hajdanán sok kislány babáját adta a kukorica levelei és a növény csutkája.
A kézműves termékek szerencsére visszakapták a területüket, és talán még csuhé- vagy csutkababával is találkozhatunk egy-egy kirakodóvásárban, bazárban, búcsúban.
A csuhébabához a kukoricalevelekre van szükség, és a bábuk tartását az a drót adja, amelyet beledolgoznak a kukorica levelébe. Ilyenformában bárhogy lehet alakítani a természetes anyagot és varázslatos figurákat készíthetünk akár a gyerkőceinkkel együtt.
A csutkababához magára a csutkára van szükség, amely a figura testét fogja adni. Minden mást egy négyzet alakú anyag biztosítja, amelyet kötöző anyaggal rögzíthetünk a baba testén. Egy ágat a csutkán merőlegesen téve adhatjuk meg a baba kezeit.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!
Tartalom: szodasszifon.co.hu | képek: pixabay.com