A nagy slágerek könnyebben megragadnak az emlékeinkben, de van olyan dal, amely attól emlékezetes, hogy számunkra olyan rossz.

Mindenkire rá van bízva, hogy YMCA című dalt mennyire kedveli, de egy biztos, az egész világban ismerik. De még ha ismerik és éneklik is a dalt, táncolják a dal köré közönség által kialakított táncot, azt kevesebben tudják miről is szól a dal.

A YMCA, vagyis Young Man’s Christian Association, magyarul Fiatalok Keresztény Egyesülete, egy fiatal férfiakat mozgató szervezet volt. Ennek női, társszervezete a Young Women’s Christian Association (YWCA). A szervezet alapítója George Williams volt, aki 1844-ben azért hozta létre a YMCA-t, hogy a keresztény elveket valló fiatalokat megvédje a nagyvárosi lét káros hatásaitól. A hitű fiatalok, akik teljesen tiszták, megronthatják a különféle behatások, ezért a YMCA szállást és megfelelő szórakozási lehetőséget igyekezett minden hozzájuk fordulónak biztosítani. A XX. századra változott azonban a szervezet megítélése változott, ugyanis a homoszexuális férfiak a szervezeten belül kerestek maguk számára partnert és titkos viszonyok is folytak.

A Village People-nek köszönhetjük a YMCA dalt, amelyet lelkesen énekelhettük, de mindeddig nem biztos, hogy tudtuk ki vagy mi az a YMCA. A Village People-t nagyon sokan kedvelték, köztük sok homoszexuális is akadt, így a YMCA dalt is ezzel azonosították, habár a dalszöveg írója ezt egyértelműen elutasította.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

Tartalom: szodasszifon.co.hu | képek: https://flic.kr/p/3iDQn8, pixabay.com | videó: https://www.youtube.com/watch?v=CS9OO0S5w2k