Talán éppen ez volt az, ami az embert arra késztette, hogy elkészítse azt az eszközt, amelyet a szülő könnyen tud mozgatni nagyobb erőkifejtés nélkül is, és babáját sem kell otthon hagyni. Már a XVIII. század legelején elkészült az első babakocsi. Azelőtt ugyanis vagy a karjaikban szorongatták csecsemőiket a nők, vagy nem vitték magukkal, esetleg a derekukhoz erősített módon oldották meg a hordozást.

A babakocsik elődjei olyan szerkezetek voltak, amelyeket még csak nem is a szülők, sőt egyáltalán nem emberek toltak, hanem állatok húztak.

Természetesen, mint minden, a babakocsik is folyton változnak. Ma már külön bolygósítottak a kerekek, amelyek azt teszik lehetővé, hogy sokkal hatékonyabban felveszik a küzdelmet az út egyenetlenségeivel, és így sokkal könnyebb tolni. A rovarokkal elleni védelmet szúnyogháló, a napégést napellenzők hárítják el. Mózeskosár és babahordó ugyanúgy a babakocsi része lehet, és egy komplett felszerelt babakocsi nem kis összeget képviselhet.

A minap volt szerencsém egy különleges babakocsit látnom. A második világháború idején tologattak benne egy kisfiút. A fa szerkezetű, műbőrrel bevont babakocsi nagyon hasonlít az 50-60-as években, az IKARUS gyárban gyártott babakocsira.

A ránézésre robosztusnak tűnő szerkezetet meglepően könnyű tolni, stabil és jól irányítható. Nem volt rosszabb régen babának lenni, mint most.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

Tartalom: szodasszifon.co.hu | képek: a szerző saját fotói