A most babájukat váró édesanyák és hozzátartozók, ha betérnek egy babaüzletbe, a bőség zavarával találják szembe magukat. Akik már felneveltek gyerekeket jóval kisebb választék mellett is, azok rácsodálkozhatnak a hihetetlen babaruha mennyiségre, de ez minden másra is vonatkozik.

Babakelengyének nevezik azt a csomagot, amelybe beletartozik minden olyan holmi, amely a baba születés után közvetlenül szükséges lehet.

A régies szóhasználat még a mai napig érvényben van, és a védőnők összeállítják a babakelengye listát, amelyet még a kórházba kerülés előtt be kell szereznie a kismamának.

Ma már másabb lehet ugyan a lista, de régen is szerepelt a babakelengyében a rékli, amely egy olyan kiskabátot jelentett, amely csak elől takart, hátul azonban nyitott volt.

Ma már body-t adunk a babákra, de ugyanezt jelentette a kombidressz is. A rövid vagy hosszú ujjú alsónemű a baba lábai között patenttal záródott, éppen úgy, ahogy ahogyan a mostani body-k is.

A hátulgombolós jelzőt azokra használjuk, akik még éretlenek, fiatalok, de a hátulgombolós egy olyan ruhadarab, amelyet kicsi gyerekekre is ráadtak, mert az csak hátul, függőlegesen volt összegombolható, így gyors és kényelmes viselet volt babának és mamának egyaránt.

Aztán persze ott a pólya, amelyet a mai napig használunk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

Tartalom: szodasszifon.co.hu | képek: pixabay.com