Sok kedvenc játékom volt, ami azonban a leginkább rabul ejtette a szívem, az a cipőház volt. A mókás kialakítású háznak már a látványát is szerettem, az már csak hab volt a tortán, hogy lakók és berendezési tárgyak is tartoztak hozzá. A kislány és kisfiú bábok a cipő orrából nyíló kis lépcsőn járkálhattak ki és be, de a cipőház egyik oldala teljes egészében kinyitható volt, és a tetőt is fel lehetett emelni, hogy hozzáférhessek a padláshoz. Tartozott a házhoz libikóka, egyszemélyes hinta, csúszda, sőt, még körhinta is, amelyen egyszerre négyen pöröghettek a bábuk közül!
Persze a házban nem minden a mókáról szólt: néha tanulni is kellett - a ház belsejében tábla is volt, rajta matekfeladattal, és iskolai padok is a nebulóknak. A cipőház tetején elhelyezett, levehető kis csengő jelezte, ha kezdődött a tanítás, vagy éppen vége volt egy órának. Órákig tudtam játszani a kis bábukkal! Némi tanítójelleggel számomra is rendelkezett a játék: ha meguntam a bábukkal való foglalatoskodást, minden tárgynak és lakónak meg kellett találnom a helyét, szépen összecsomagolnom a házat, hogy ne legyen rendetlenség. A rendszeretet mellett a háznak köszönhetem azt is, hogy megtanultam a cipőfűzőt bekötni.