Abban a korban, amikor a filmek még nem voltak ennyire elérhetők, sokkal nagyobb varázsa volt a moziknak. Habár még mindig sokan járnak moziba, mert sokkal élvezetesebb abban a környezetben élvezni egy filmet, autósmozi élményét jóval kevesebben élik át, néhány pedig van még belőle az országban.

Az autósmozi szó hallatán szinte kizárólagosnak tartják, hogy ez a találmány nem az amerikaiaké, és az valóban igaz, hogy az első ilyen mozi New Jerseyben indult. Azonban ennek is előzménye volt, méghozzá egy új-mexikói városban. A mozit látogatók székei mellé ott gurulhattak be az első autók is 1915-ben. Az 1920-as években a szabadtéren történő vetítés nagy népszerűségnek örvendett, de ezek közül csak kevés kedvezett az autósoknak is.

Az igazi, a teljesen autósok által használt mozik az 1950-es, 60-as és 70-es években élték virágkorukat. Kisgyermekes családoktól kezdve a randevúzó szerelmeseken át sokan vették igénybe. Akkoriban nagy többszörös élményt nyújthatott egy mozizás, mert nem volt ritka, hogy olyannal rukkoltak elő, mint ingyenes belépő, vagy tombola, de ételhez is hozzá lehetett jutni, amit filmnézés közben a család elfogyaszthatott. Nemcsak a szórakozás, de a vacsora is helyben megoldódott.

Az otthoni szórakoztató elektronika megjelenésével alábbhagyott az autósmozik vonzereje. Amerikában is jócskán megcsappant a számuk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

Tartalom: szodasszifon.co.hu | képek: https://flic.kr/p/3bmx8e, https://flic.kr/p/9DKgfY | videó: https://www.youtube.com/watch?v=gr-0enrzvjs