Az öltözködés azóta fontos, amióta elődeink rájöttek, hogy minimális szőrrel fedett testünket valamivel meg kell védeni a hideg és a napfény elől. A funkción túl az sem volt mindegy, hogy mibe bugyolálja az ember a testét, így egyre különlegesebb ruhadarabokkal álltak elő. Nemcsak a ruházat típusa, de annak mintája, színe és anyagi is fontossá vált. A színekkel és formákkal való kísérletezés után megszületett a kelmefestés, és a textilnyomás is a XVI. században. Ebből alakult ki később a kékfestés. A kék szín nyeréséhez egy növényt használtak fel, nevezetesen a festőcsülleget. Később Indiából hozták be az indigó nevezetű növényt, amely sokkal jobbnak minősült, mert jobb minőségű is volt, de a színt is megtartotta. Ennek köszönhetően nagyon gyorsan elterjedt a XVII. században.
A kékfestéssel a kékfestő mester foglalkozott, ami annyit tett, hogy a vásznak mintáját és annak festését is kivitelezte.
A kékfestő anyag a háztartásban is fontos szerepet töltött be, hiszen lakástextilek is készültek belőle, de a népviseletben is jelentős szerepe volt. Hazánkban először 1770-ben használták először a kékfestő szót, ekkor indult be Magyarországon is a textilfestés. Néhány városban még céhekbe is tömörültek a kékfestő műhelyek.
A mintázatot szigetelőmasszával formázták meg, amelyhez úgynevezett nyomódúcot alkalmaztak. A fehér vászonra a kékre festett nyomódúccal vitték fel a kék festékanyagot, majd a szigetelőanyagot, aminek száradása megakadályozta, hogy azok a területek kékre színeződjenek a vászon festékbe (indigó, vasgálic, mész, víz keveréke) mártása után. Amikor a textilt kihúzták a festékanyagból, a levegő oxidáló hatására a fehér terület kékre változott. Nemcsak különféle mintát, de a kék különböző árnyalatait kapták. A kékfestés utolsó fázisa során savas masszában leáztatták a szigetelőmasszát az anyagról, és még a kék szín is így lett tartósabb.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!
Tartalom: szodasszifon.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)