Amikor a 80-as, 90-es évek Amerikájában egymást követték a fiúbandák, sokuk világhírnévre tettek szert. A bandák feloszlásával azonban nem jelentett egyenes utat a süllyesztőbe. Közülük néhányan szólóként folytatták karrierjüket.

Emlékeztek a New Kids on the Block fiúbandára? Vagy a Take That? Robbie Williams a csapat feloszlása után vált világsztárrá és így lett ma is aktív énekes az egykori 'N Syncből ismert Justin Timberlake.

Lehetne még sorolni az amerikai fiúbandákat, de térjünk inkább hazai pályára. Happy Gang, V.I.P., Picasso Branch, Manhattan, R-Port,  Hip Hop Boyz, Shygys. Ugye emlékeztek a 90-es évek magyar fiúbandáira?

Nem érzed úgy, hogy valami hiányzik? Lehet, hogy nem hagyott benned mély nyomot a Bizö Boyz? Ja, hogy már dereng valami a különleges bandanév olvasatán?

Nos, akkoriban fedezte fel őket Zoltán Erika, vagyis Erica C, ahogy akkoriban működött tánctanárként. A Zoltán Erika tánciskolájában produkáló fiúkra felfigyeltek és 1997-ben megalakult a Bizö Boys. Később titokzatos névváltáson ment át a csapat, így lettek B. Boys.

Fiúcsapatok tűntek fel, és sokuk amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tűntek is el. A Bizö Boys is ilyen banda volt. Talán a tánccal jobban érvényesültek volna. Összesen két albumuk jelent meg. A legismertebb számuk a Gyere hozzám fel. Talán sokakban idézi fel ez a zene a 90-es évek élményeit, fiatalságunk időszakát, és jó érzésekkel gondolunk azokra az időkre.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

Tartalom: szodasszifon.co.hu | képek: pixabay.com | videók: https://www.youtube.com/watch?v=A_x4p14iAnI, https://www.youtube.com/watch?v=iPXHOzLK84M