Ha azt mondjuk retro, akkor a szóda mindenképp idesorolható lenne, de ennél is több. Szódáról ugyanis már az 1700-as évek közepéről is beszélhetünk. 1767-ban egy brit férfi dúsított először a vizet széndioxiddal mesterséges módon. A szódához vezető út első lépését Joseph Priestley tette meg, aki egy sörfőzde mellett élt, így lehetősége volt megfigyelni az eljárásokat. Ötlete megvalósítását később Copley-éremmel díjazták. Szódának készítésének fontos lépését már megtették, de még a ma is ismert szóda készítésére alkalmatlan volt. Sorra jöttek a próbálkozások, az új ötletek, de egészen 1809-ig kellett várni azzal, mert csak akkor kapta meg a szabadalmi jogot Hamilton. A szóda, mint népszerű ital, ezután kezdett el terjedni elsősorban Angliában.

Később már mások is segítették, hogy a szikvíz minél könnyebben elkészíthető legyen. A szódásszifon tökéletesítésében szerepet vállalt Charles Plinth és Jedlik Ányos is. A magyar feltalálónak köszönhető, hogy lehetővé vált a szóda nagyüzemi előállítása. Az az ötlet igazi hézagpótló volt, hogy a széndioxiddal dúsított vízhez az üvegből egy cső segítségével juthattak hozzá, így jóval több széndioxid maradt a vízben.

Jedlik Ányos volt tehát annak az úttörője, hogy a szódavíz gyártása beindulhasson hazánkban is.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

Tartalom: szodasszifon.co.hu | képek: reretro.wordpress.com, pinterest.com