Volt egyszer egy 60-as évek, és akkor tombolt a hippi korszak. Az az idő ugyan már eltűnt, mégis képes időről időre újraéledni az emberekben. Főleg a divatban vesszük észre, hiszen a kifutókon is fel-feltűnnek a hippi korszakot idéző ruhadarabok, vagyis nagyon színes, mintákkal ellátott viselet.

A hippi korszak tehát ruházkodás terén is képes újraéledni, de még mindig vannak olyanok, akik a hippi értékeket vallják és képviselik. Nemcsak a rock zene kedvelésében nyilvánul meg, hanem saját személyiségük kifejezésére viselik a kényelmes (vagy nem az), a mások által egyáltalán nem összepasszoló színű vagy fazonú ruhadarabokat. A hippi stílus arra ad lehetőséget, hogy nem muszáj a legutolsó divat szerint öltöznünk, pláne nem akkor, ha azt egyáltalán nem érezzük magunkénak. Most is vannak hippik, vagyis azok, akik nem állnak be a szépségipar sorába, hanem saját stílust fejlesztenek ki azért, hogy nemtetszésüket, lázadásukat vagy csak kényelmes ruhában szeretnének lenni. A divat majmolásával azonban nem feltétlenül arányban van a kényelem, de a hippi stílus sem biztos, hogy azt nyújtja. A hippi stílussal sokszor csak a szokásostól való eltérést akarják az emberek kifejezni. Mások azonban a szemléletükben is hippik, nemcsak a ruházkodásukban.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

Tartalom: szodasszifon.co.hu | képek: pixabay.com | videó: https://www.youtube.com/watch?v=RuSUpqdYV-I